Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Számítástechnika
Sulaki - 2016-06-29

Mi köze a Linuxnak és Brian Maynek az aszteroidákhoz?

Talán kevesen tudják, hogy június 30-án van az Aszteroida Nap, amelynek alkalmából tudósok és különböző szervezetek az aszteroidákról és azok lehetséges veszélyeiről, illetve a kockázatok minimalizálásáról osztanak meg információkat. A kezdeményezés alapítói között megtalálható Dr. Brian May is, aki amellett, hogy a Queen legendás gitárosa, asztrofizikus is. Az első Aszteroida Napot 2015-ben tartották, a dátumnak pedig egy szibériai esemény évfordulóját választották. 1908. június 30-án zuhant le ugyanis Alsó-Tunguszka és a Léna folyó között az az aszteroida, amelyet a modern kori földtörténetben a legnagyobbként tartanak számon. A becsapódás komoly károkat okozott: hamuvá égette a helyszínen legelő állatokat, és 30 kilométeres körzetben gyökerestül kitépett mintegy nyolcmillió fát. A 35 kilométerre lévő Vanavara településen pedig a házak ajtajait és ablakait törte be, és 4,5-5-ös erősségű földrengést okozott.

 

Ez a példa is azt mutatja, hogy egy nagyobb kisbolygóval való találkozás jelentős, akár végzetes következményekkel is járhat mindannyiunk számára. Ezért rendkívül fontos, hogy a lehető legtöbbet tudjuk arról, mekkora aszteroidák tarthatnak bolygónk felé és milyen pályán, azaz veszélyt jelenthetnek-e számunkra. Ehhez a munkához a SUSE is hozzáteszi a maga részét. A SUSE
Linux
egyike a nagy teljesítményű szuperszámítógépeken használt vezető operációs rendszereknek, nagy rendelkezésre állású megoldásait pedig számos különféle kutatóintézetben alkalmazzák.


 

Így például SUSE Linux Enterprise Server rendszer fut a NASA és az Európai Űrügynökség egyes szuperszámítógépein és szerverein, szilárd alapot biztosítva az űrkutatási programokhoz. Az ilyen projekteknek többek között az a céljuk, hogy feltérképezzék és a lehető legtöbb információt összegyűjtsék a galaxisról, szükség esetén pedig elhárítsák az űrből érkező veszélyeket. Ezek közé tartozik az Asteroid Impact Project (AIM) is, amelyen a két fentebb említett szervezet további nemzetközi űrügynökségekkel összefogva dolgozik. Ennek célja, hogy figyelemmel kísérjék, és vész esetén eltérítsék vagy megsemmisítsék a Didymoon aszteroidát, amely a jelenlegi becslések szerint veszélyes közelségben halad majd el a Föld mellett 2022-ben. A NASA emellett a Pleiades szuperszámítógépen is SUSE Linux Enterprise Server rendszert futtat, amelyet például űrruhák és hiperszonikus repülőgépek tervezésére és fejlesztésére használnak. A Pleiades segítségével szimulálják továbbá az űrjárművek landolását a Holdon, a Marson és aszteroidákon, amelyeket aztán az űrhajósok felfedezhetnek, eltéríthetnek vagy szükség esetén éppenséggel megsemmisíthetnek, hogy megmentsék a bolygónkat.

 

 

A Linuxon alapuló projektek számos különféle, az űrhöz kapcsolódó területen segítik a kutatást. A Linux és a különböző open source közösségek jelentős szerepet játszanak a tudományos projektek sikereiben, különösen a nagy teljesítményű számítástechnika terén fejlesztett újdonságok révén. A kutatómunka jól skálázható, megbízható és hatékonyan működő, nagy teljesítményű gépeket igényel, amit a nyílt forráskódú megoldások alacsony költségek mellett biztosítanak. Ezek a különféle tudományos kutatások ráadásul a mindennapi életünk számos területére is kihatnak, az időjárás-előrejelzéstől kezdve egészen a tankolásig.