Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Számítástechnika
sulaki - 2017-05-23

20 év érdekességei

Mára az Apple neve összenőtt Steve Jobséval, természetes, hogy a Netflixen nézzük a kedvenc sorozatunkat, és az is, hogy a sajtóinformációhoz csatolt infografika
PNG
-ben is elérhető. 1997-ben olyan fontos technológiai, kulturális és orvostudományi eseményeknek lehettünk szemtanúi, amelyek hozzátartoznak az alapműveltséghez, és alapvetően határozzák meg mai gondolkodásunkat.


 

IT:

 

  • 1997-ben Steve Jobs az Apple vezérigazgatója, Bill Gates pedig a világ leggazdagabb embere lett.
 

  • Az IBM által fejlesztett Deep Blue névre keresztelt számítógép szabályos hatjátszmás páros mérkőzésen legyőzte Garri Kaszparovot, a sakkozás akkori világbajnokát. Érdekesség, hogy a Deep Blue azóta az IBM hírességi listáján előkelőbb helyet foglal el, mint a vállalat hús-vér vezetői.
 

  • Elindult a Netflix, a világ legnépszerűbb internetes videótékája Amerikában. (Magyarországon csak tavaly óta érhető el a szórakoztató oldal.)
 

 

  • Ekkor jelent meg a Winamp legelső változata is, amelyet az első években a könnyen kezelhető playlistek és a rendszerezhető médiakönyvtár tettek népszerűvé. Megjelenése után rövid időn belül 3 millióan töltötték le a programot, 2000-re pedig 25 milliós felhasználói bázisa lett.
 

  • Regisztrálták a Facebook.comdomaint. Az oldalnak – amely 2004-ben indult el – ma már 1,28 billió napi aktív felhasználója van.
 

  • Megszületett azACE Telecom. A 100%-ban magyar tulajdonú vállalat az elmúlt 20 évben folyamatos növekedés mellett 21 300 kilométer vezeték nélküli hálózatot épített ki – ez a táv lefedné a fél egyenlítőt vagy közel tízszer Magyarország határvonalát –, 35 milliárd db
    DVD
    -nek megfelelő adatforgalmat bonyolított le, sávszélességét pedig 128 Kbps-ról 50 Gbps-ra növelte. A vállalat rendszerén 1997 óta – közel kétszázezer óra üzemidő alatt – 1242 exa
    bit
    haladt át az
    internet
    irányába, emellett 146 millió emailt továbbítottak és 117 évnyi telefonforgalmat bonyolítottak le.
Az ACE Telecom tavaly az év legnagyobb beruházásaként kibővítette adatközponti infrastruktúráját, és megújította felhő alapú szolgáltatásporfólióját, idén pedig újabb nagy fejlesztésen van túl: a Cascade Zrt.-vel közösen Hosting City néven egy 550 négyzetméteres új adatközpontot nyitott.

 

Tudomány:

 

  • Az edinburghi Roslin kutatóintézet bemutatta Dolly-t, a világ első klónozott bárányát, akinek születése mérföldkő volt az orvostudományban, ám szervezetének sejtjei a természetesen nemzett egyedek sejtjeinél gyorsabban öregedtek, ez pedig óvatosságra intette a kutatókat a klónozás távlatainak megítélésében.
 

  • 1997-ben érkezett meg a Marsra a Discovery-program második űrszondája, a Mars Pathfinder, amely a bolygó kutatásának legsikeresebb űrszondája volt: a leszálló egységgel 3 hónapig tartott aktív kapcsolatot a NASA.



Gazdaság, közélet:

 

  • Két fontos nőt is elvesztett a világ ebben az évben: elhunyt Diana hercegnő és Kalkuttai Szent Teréz, közismert nevén Teréz anya. Mindketten híresek voltak a szegények és az elesettek körében végzett áldozatos munkájukról. Teréz anyát 2016-ban szentté avatták.
 

  • Sokaknak a Postabank-pánik miatt lehet emlékezetes 1997. 20 éve terjedt el a hír, miszerint a Postabank hamarosan bedől, aminek köszönhetően országos méretűre dagadt a pánik, a betétesek pedig két hónap alatt a bank forrásainak egyhatodát, közel 25 milliárd forintot vettek ki a bankokból.
 

Popkultúra:

 

 

  • Ekkor jelent meg a Harry Potter sorozat első része, A bölcsek köve. A kamasz varázslók kalandjait bemutató könyvek azóta is a világ legnagyobb számban eladott ifjúsági regényei, a filmek pedig világhírűvé tették Daniel Radcliffe-et és Emma Watsont is.
 

 

Cartman, Kenny, Stan és Kyle már 20 éve láthatóak a televízióban: 1997 óta sugározzák Amerikában a South Parkot. A szatirikus hangneméről és az amerikai közélet kifigurázásáról híres sorozat öt Emmy-díjat zsebelt be az elmúlt években