A Kingston világviszonylatban első helyet ért el az
iSuppli független piackutató vállalat külső
DRAM-beszállítói piacon végzett felmérésében. A jelentés szerint a Kingston memóriaegységekből származó bevétele 2009-ben több mint 2,85 milliárd amerikai dollár volt, ami a független memória-beszállítói piac 40,3 százalékát jelenti.
„A 2009-es év első negyedében a memóriapiac ismét növekedni kezdett, mivel az eszközök iránti igény és az átlagos eladási ár is nőtt” – nyilatkozta John Tu, a Kingston Technology társalapítója. „A memóriapiac és a gazdaság állapotát tekintve az utóbbi években, szerencsések vagyunk, hogy ebben a helyzetben lehetünk. A Kingston folyamatosan erős anyagi helyzet megteremtésére törekszik, ami lehetővé teszi, hogy a legtöbbet hozzuk ki a piac ingadozásaiból. Ez segít bennünket a kedvező és a kevésbé kedvező időszakokban” – tette hozzá John Tu.
„A Kingston alkalmazkodóképes vállalat, ezáltal kiemelkedően rugalmasak lehetünk, és gyorsan reagálhatunk, ha döntést kell hoznunk, vagy a folyamatosan változó piaci viszonyokhoz kell igazodnunk” – nyilatkozta David Sun, a Kingston Technology másik társalapítója. „Arra törekszünk, hogy minden folyamatunkban hatékonyak legyünk, a partnereinkkel, beszállítóinkkal és kereskedőinkkel fenntartott szoros kapcsolat pedig segít megtartani biztos pozíciónkat a piacon” – tette hozzá David Sun.
A Kingston memóriatermékei között rendszerspecifikus memóriák is szerepelnek. Az iparági szabvánnyá vált ValueRAM memória a JEDEC előírásai szerint készül a rendszerintegrátorok és a speciális követelményeknek megfelelő számítógépeket építők számára; a HyperX memória pedig játékosok és olyan számítógép-rajongók számára készült, akik nagyobb teljesítményt és sebességet igényelnek. Az 1987-ben alapított, akkor csupán egyetlen terméket kínáló Kingston ma már több mint 2000 memóriaterméket gyárt és értékesít.
Az iSuppli jelentése csak a memóriaegységekből származó bevételt vizsgálja, a Kingston NAND
Flash bevételeit nem. A Kingston Technology februárban bejelentette, hogy 2009-es globális bevételei elérték a 4,1 milliárd dollárt, amely a második legnagyobb bevétel a cég történelmében.