A Nokia első „Touch and Type” telefonjaként, a Nokia X3 lehetővé teszi, hogy a felhasználók gyorsan pötyöghessenek a fényes érintőképernyőn, valamint SMS-ek villámgyors írása vagy a hívások kezelése közben használhassák az ismerős mozdulatokat a teljes billentyűzeten. A Nokia X3 várhatóan az év harmadik negyedévében kerül a boltokba, megközelítőleg 125 eurós adók és támogatások nélküli áron.
„A Nokia X3 készülékkel két világ legjobbját kínáljuk a fogyasztóknak, úgy, hogy egy elérhető árú készülékben egyesítettük az érintőképernyőt és a billentyűzetet. Nagyobb képernyőt adtunk a felhasználóknak jól látható ikonokkal, menükkel és szövegekkel, valamint megtartottuk a legfontosabb billentyűket, mint például a küldés és a hívást befejező gombokat, valamint a zenehallgatás és az üzenetküldés funkciók azonnali elérését biztosító gombokat” – tette hozzá McDowell.
Nokia X3 készülék
„A Nokia X3 telefont „touch and type” készüléknek terveztük, mivel a billentyűzet ideális az SMS-esek írásához, a közösségi oldalak használatához, ahol gyors és gyakori bevitelre van szükség; míg az érintőképernyő megfelelő, például a figyelmeztetők beállításához, a zavartalan böngészéshez, valamint az olyan alkalmazások vezérléséhez, mint a zene és a játékok. Kutatásaink szerint, azok a fogyasztók, akik éveket fektettek abba, hogy megtanuljanak szélsebesen, egy kézzel, egy hüvelykujjal gépelni, meg szeretnék tartani ezt a gyorsaságot SMS-ezés, csetelés és csevegés közben, mindemellett ki szeretnék használni az érintőképernyő előnyeit is” – folytatta McDowell.
A simulékony és modern megjelenésű, rendkívül vékony, 9,6 mm vastagságú Nokia X3 az eddigi legvékonyabb készülék a Nokia telefonok között. A Nokia X3 készülék nemcsak a zsebben vagy a tárcánkban fér el könnyedén, de ötélénk színű, szálcsiszolt alumínium hátlappal lesz kapható, így bármilyen hangulathoz vagy ruhatárhoz illeszkedni fog.
Mérete ellenére a Nokia X3 telis-tele van olyan funkciókkal, mint például a 3G, a 802.11n WLAN, a Bluetooth 2,1, a zenelejátszó vagy az FM-rádió. A fotó-őrültek és a közösségi oldalak aktív felhasználói pedig kihasználhatják a nagyszerű, 5 megapixeles, négyszeres digitális zoommal rendelkező kamerát, amellyel fotók és videók is készíthetők.
Ezeken felül a Nokia X3 dedikált zenei és üzenet gombokkal rendelkezik, melyek segítségével gyorsan elérhetők a fontos Ovi szolgáltatások, például a közösségi és szórakoztató alkalmazások. Az Ovi Mail mellett, a Nokia Messaging szolgáltatással az elterjedt és népszerű felhasználói e-mail és cset fiókok is használhatóak közvetlenül a telefonról.
A Nokia X3 egy könnyen kezelhető, szép formatervezésű, elérhető árú „touch and type” készülék. A Nokia X3 „Touch and Type” a 2009 szeptemberében bemutatott Nokia X3-00 szétcsúsztatható zenei készüléket követi a sorban.
















































