A Microsoft tavaly ősszel vezette be a piacra a korábbi Windows Mobile 6.x szoftverekhez képest gyökeres változást hozó Windows Phone7 operációs rendszert, melynek egyik legtöbbet kifogásolt tulajdonsága, hogy hiányzik belőle a Copy/Paste, vagyis a jó öreg másol/beilleszt funkció. Ez azonban most már végre a múlté.
Történt ugyanis, hogy a redmondi székhelyű vállalat elkészítette és kiadta a korábban már többször is beígért úgynevezett "NoDo" frissítést, melynek köszönhetően végre már működik a Copy/Paste a WinPho 7-ben. Ugyancsak fontos változás, hogy a fejlesztők addig reszelgettek a forráskódon, míg mostanra gyorsabbá vált az alkalmazások és játékok futtatása.
Ezenkívül kisebb-nagyobb változások érintették a Marketplace alkalmazásboltot (megjelent a tartalomszűrés opció), a Wi-Fi kapcsolatot, a Facebook szinkronizációt, illetve az Outlook és MMS támogatást. Ez azonban még csak a kezdet, ugyanis érkezőben van a 7.5-ös verziószámot viselő "Mango" upgrade, mely multitasking támogatással, Internet Explorer 9 böngészővel és SkyDrive integrációval kecsegtet.















































