Még 2009 derekán született a bírósági döntés, mely szerint a Microsoft megsértette az i4i
XML kezelési rendszerének szabadalmát, melyet a redmondi óriás mindenféle jogdíj fizetése nélkül épített be a Word szövegszerkesztőbe. Az elvesztett per után a Microsoft kivette a kérdéses komponenseket egy „frissítéssel” ám a jogi csatának még nincs vége.
A Microsoft persze nem adja könnyen a bőrét és fellebbezet. Többször is próbálkoztak, ám sikertelenül. A második fellebbezést is elutasították így a jelenlegi állás szerint a Microsoft 240 millió dollárt lenne kénytelen fizetni az i4i-nek. A jogi tekervények kusza hálója azonban még lehetőséget adhat a Microsoft-nak saját igazát bizonygatni egy újabb fellebbezéssel, esetleges legfelsőbb bírósághoz fordulással, ám az előzmények fényében aligha járnának több sikerrel.