Nemrég járt nálunk az LG KF600, érdekes volt, de a korlátosságai és a használhatósága miatt nem volt az igazi, valahogy úgy szemléltethetném, hogy egy könnyü nyári flörtre megfelelő, de leélni vele egy életet! Ezért is jutottak eszembe a címben idézett régi melódia sorai.
Már a csomagolás sejteti, hogy nem a belépőszintü telefonnal van dolgunk. Semmi felesleges „csicsa”, egyszóval korrekt. Magát a készüléket nagyon jó kézbe venni. Mesteri illesztések, finom mechanika és minőségi anyagok. Az előlap nagyon letisztult formavilágról tanúskodik, középpontban a 2,2
colos kijelző áll. A felső sarkában találhatjuk az előlapi kamerát video telefonáláshoz. Most már biztosak lehetünk benne, hogy
3G-s készülékről van szó. Az
LCD alatt, középtájékon az érintőkijelzőt, az érintőkijelző két oldalán pedig két menü gombot, legalul, pedig a híváskezdeményező és a megszakító billentyüt fedezhetjük fel.
A fedlapot felcsúsztatva kerülnek szemünk elé a normál telefonbillentyük. A készülék jobb oldalfalán található a fotógomb és a
microSD kártyahely. Egészen 8
GB méretig fogadja a parányi
SD kártyát. A bal oldalfalon pedig a töltő/fejhallgató és a hangerőszabályzó található. Hátul, már csak a beépített 5 Megapixeles kamera fedezhető fel.
A hátlap levétele után célszerü behelyezni a
SIM kártyát, mert e nélkül a készüléket nem tudjuk használni, csak vészhívásra. Szerencsére itt nem kell kínlódnunk az előbb már említett microSD kártya behelyezésével, mint az LG hasonló készülékénél. A Samsungnál valahogy felhasználó barátibbak a tervezők!
A szálcsiszolt fémházat szétcsúsztatva a készülék életre kel. Megpillanthatjuk a 240 x 320 képpontos kijelzőt, és az alatta lévő érintőpanelt, amelyet normál (nem érintésérzékeny gombok) ölelnek körbe. Először kissé rácsodálkoztunk, és elgondolkoztunk, vajon miért szükséges ez a bonyolítás. Később, amikor elkezdtük használni, megtapasztalhattuk, hogy a két technológia roppant jól kiegészíti egymást, és amíg az LG -nél sokszor előfordult, hogy az érintőgombok nem azt hajtották végre, amit szerettünk volna, addig a Samsung telefonja sokkal kisebb hibaszázalékkal dolgozott. Végül, amikor, már rutinosan használtuk, akkor hiba nélkül, gyorsan és precízen használhattuk az érintés érzékeny és a normál kezelőfelületet is.
Az alsó normál telefon számbillentyük, még egy közepes férfikézzel/ujjbegyekkel is könnyen kezelhetők. Ezt egészíti ki a „Magic Touch by DaCP”, ennek segítségével a navigációs kijelző egyénileg testre szabható. Zenelejátszásnál a zenei funkciók jelennek meg, ha pedig a kamera funkciót alkalmazzuk, akkor a zoom és egyéb gombok mutatkoznak. A készülék új grafikai felülettel is rendelkezik (
GUI ), három különböző alapbeállítást használatát teszi lehetővé a felhasználó számára. Sőt a Thematic
UI segítségével még a felületet is módosíthatjuk, így teljesen egyedi és egyéni felületeket is alkothatunk az
UCS beállításoknál. A kijelzők a személyes igényekre szabhatóak, így kiválaszthatjuk a nekünk tetsző képeket, háttereket és színeket. A menü a tipikus és megszokott ikonokat tartalmazza, és nagyon jól kezelhető. A lementett maximum 1000 db. névhez, akár több szám ,
e-mail és
web cím, megjeleníthető kép és egyedi csengőhang is tartozhat. Jó, hogy egyszerre láthajuk a SIM kártyán és a készülékben tárolt neveket, és ide-oda másolgathatjuk. 500 üzenetet tudunk tárolni, és természetesen van T9 funkció is. Megnézhetjük akár a
PDF állományokat, de az Office dokumentumokról sem kell lemondanunk. Van még Üzleti naptár. A névjegykártyákat és az általunk készített fotókat
Bluetooth -on keresztül is továbbíthatjuk.
Zene A készülék
MP3 lejátszó is egyben, microSd kártyával bővíthetjük a 100
MB nagyságú beépített memóriát, akár 8 GB -ig. A lejátszó megbirkózik az MP3,
WAV,
WMA,
MIDI,
AAC, AAC+, eAAC+, RA fileokkal. Egész jó kis MP3 helyettesítő. A mellékelt fejhallgató (füldugó) egy közép kategóriás darab és sajnos nem szétszedhető, ezért csak a gyárit használhatjuk. Ha megunnánk az MP3 zenéket egy
FM rádió is rendelkezésre áll. A rádió
RDS funkcióval is bír, ezért láthatjuk az adók neveit is. Csak egy dologra kell ügyelnünk, mint minden ilyen eszköznél, hogy a fejhallgató legyen bedugva, mert antennaként is funkcionál.
Fényképezőgép/Videókamerara Az 5 Megapixeles fényképező több, mint elég egy normál felhasználó számára. Kissé nehézkes fényképezésnél a használat, elég nehezen sikerült megtalálni az optimális tartást, de a kapott képek minősége kárpótolt. Persze egy ilyen kicsi optikával rendelkező fényképezőgép nem veheti fel a versenyt még a kompakt fényképezőgépekkel sem, de a méretéhez képest tényleg jónak számít. A
CMOS kamera autófokuszos. Jó szolgálatot tesz a kép stabilizátor és az
arcfelismerő funkció. A WDR (Wide Dynamic Range) technológia is, amely csak a legújabb
digitális kamerák tulajdonságai között szerepel. Állíthatunk még
ISO érzékenységet, és a környezeti témát. A 320 x 240 képpontos video felbontás (15
fps ) ismét elég szük keresztmetszet. A felvétel hossza persze a belerakott microSD kártya méretétől függ. Itt meg kell említenünk, hogy a mérnökök ismét gondoltak ránk, (nem úgy, mint az LG KF600-nál), mert a microSD kártyahely, nem a SIM alatt van és még csak szét sem kell szednünk a telefont, elég egyszerüen az oldalába belecsúsztatnunk a microSD kártyát.
Egyebek Irány a net! A
3G miatt a net “hasít”, jól kijön az
EDGE és a 3G közötti sebesség különbség. A 7,2
Mbps HSDPA funkció meglepően kellemes gyorsaságot biztosít a kép és video megosztók, illetve letöltések terén. A zene könyvtár vezérlőjével és a digitális erősítővel a zenekedvelők is igényre szabott lehetőségek közül választhatnak, amelyeket tovább fokoz a Bang&Olufsen ICEpowe technológia, valamint a 3,5 mm-es audio Jack headset adapter. A videó telefonálás is jól müködik, külön gombbal könnyü aktiválni az előlapi kamerát. A Bluetooth (v.2.0) is rendelkezésünkre áll, ezért semmi akadálya a vezetékmentes zenehallgatásnak. Ha, valakinek még ezek után is hiányérzete lenne, akkor a felesleges energiáit a beépített játékokkal levezetheti.
Összegezve, Az eleinte kissé szokatlan kezelőfelület, hamar megszokható és nagyon jól használható. A telefonban meg van minden, mint a búcsúban: csuszka, érintésvezérelt felület, 3G, bővíthető memória, 5 Megapixeles kamera, Bluetooth 2.0, FM radio. Nem csodálkoznék, ha a tavalyi sikeres
EISA díjas SGH-U700 után az SGH-U900 is besöpörné a plakettet
Forgalmazó: Samsung Magyarország
Internet:
www.samsung.com Ár : kb. 100.000FT

