Az objektív
A megörökítendő tárgyról beeső fény először az objektívbe érkezik, és már ezen a ponton egy, a minőséget nagyban meghatározó tényezővel szembesülünk. Az objektív ugyanis egy összetett optikai rendszer, ami tulajdonképpen levetíti, lekicsinyíti a képet a fényérzékelő szenzor felületére. Ezt pontosan megoldani nem egyszerü feladat, így minél tökéletesebb leképezést (azaz képet) szeretnénk elérni, annál bonyolultabb, precízebb objektívre van szükség. Nem véletlenül kutatja ezt a témát már több száz éve annyi tudós és szakember, mint ahogy az sem véletlen, hogy a profi fotósok nagyobb, bonyolultabb és főleg sokkal drágább objektíveket használnak, mint az amatőrök.
Ezen objektívek magasabb értékét nemcsak a drágább fémház (az amatőr objektívek sok esetben ez müanyag), hanem inkább a nagyobb méretü, összetettebb és drágább anyagokból precízebben felépített lencserendszerek eredményezik. Nem is beszélve a lencsék méretéről! Minél kisebb egy optikai lencse, annál nehezebb úgy legyártani (kiönteni, csiszolni, stb.), hogy a felülete és az anyaga kevesebb hibát, torzulást tartalmazzon és így a rajta áthaladó fény jobb képet eredményezzen. Ráadásul az ár miatt a legtöbb mobilba müanyag lencse kerül (csak egy-két típus dicsekedhet nagy múltú optikai gyár – például Zeiss – által előállított, üvegből készült lencsékkel).
Tehát értelemszerüen minél jobb egy objektív, annál szebb képet lehet a segítségével készíteni: szebbek és élethübbek lesznek a színek, torzulásmentesebb a kép rajzolata, jobb a részletgazdagsága, azaz sokkal tökéletesebb a valóság leképezése. Visszakanyarodva eredeti problémánkhoz: már a kis méretü, kompakt fényképezőgépek is sokkal bonyolultabb és nagyobb optikával rendelkeznek, mint egy mobilba épített fényképezőgép. Így a két készülékkel készített képek sorsa már alapvetően itt eldől.
A képszenzor
A következő tényező a fényérzékelő lapka, ami lehet CCD vagy CMOS rendszerü eszköz. A kettő közötti lényeges különbségek a következőek: a CMOS érzékelő olcsóbb, kisebb fogyasztású, kisebb méretü, míg a CCD jobb minőségü képet ad, de drágább, nagyobb méretü és fogyasztású. Ezért kerülnek CMOS érzékelők a mobiltelefonokba és CCD-k a fényképezőgépekbe. Habár a két rendszer közötti különbségek egyre kisebbek lesznek (létezik CMOS szenzoros profi fényképezőgép is), mégis érdemes ezekkel is számolnunk.
Az érzékelők másik – nagyobb – problémáját a méreteik okozzák. Pontosabban a fényérzékelő egységek – azaz a pixelek – mérete. Ugyanis a kép minőségét nemcsak a pixelek száma határozza meg, hanem azok nagysága is. A gyártók az egymás közötti versenyt leginkább a pixelek számára hegyezik ki, ezért sokaknak tünhet úgy, hogy csak ez számít, azaz minél nagyobb ez a szám, annál jobb kép készíthető a kamerával. Pedig már 3-4 megapixel felbontású fényképezőgéppel is készíthető kitünő minőségü A4-es (21x29,7 cm) méretben nyomtatott kép, ami a legtöbb hétköznapi igényt bőven kielégíti (Egy 10x15 cm-es, szokványos méretü és fotó minőségü részletgazdagsággal bíró kép készítéséhez elég 1,5 megapixeles felbontás is!).
A szoftverek
Az elkészült felvételt a rendszer először egy AD átalakítóval digitalizálja (mivel a képszenzorok analóg eszközök), majd különböző minőséget javító szoftverekkel „kipofozza“. Az így kapott kép kerül a keresőre, vagy a memóriakártyára. Ezúttal helyhiány miatt nem megyünk bele e folyamat részleteibe (érzékenység, képzaj, hibás pixelek, színvisszaadás, stb.), de lényeg a következő: minél nagyobb tudású eszköz(öke)t használunk erre a célra, annál nagyobb helyet igényel(nek) a készülékben (hogy a több pixellel együttjáró több „munkáról“ ne is beszéljünk). Ráadásul a felvételhez szükséges különböző szolgáltatások, funkciók (zár, idő, felvételi programok és értékek, stb.) müködése is ugyanúgy helyet igényel, így a mobilok ezen a téren is hátrányt szenvednek a fényképezőgépekkel szemben. Persze minden fejlődik, ezek a célszoftverek is egyre kisebb memóriahelyet igényelnek miközben egyre nő a tudásuk is, de csodát azért ne várjunk tőlük!
