Az új Acer Aspire 8942G modell egy asztali gép helyettesítő multimédiás laptop, melynek 18.4
colos képernyője alapvetően meghatározza fizikai dimenzióit. A laptop tervezésekor a mérnökök elsődelegesen a minél jobb és színvonalasabb szórakozást tartották szem előtt, mely számos helyen tetten érhető a gép kialakításában.
A laptop elegáns, visszafogott megjelenésû és tele van apróbb design elemekkel, melyek izgalmasabbá teszik külsejét. A tesztmodellünknek sötét kék (bizonyos megvilágításban már feketének tûnő) metál fényezésû fedelet kapott, melyet mindössze a középen található cég logó tör meg. A fedél fényezése igazán szép, de a csillogó lakkozás miatt minden ujjlenyomat és apró szennyeződés meglátszik rajta. A laptop egy a géptest alapvonala alá bukó zsanér megoldást kapott, mely viszonylag nagy ívben fordul át. Ennek köszönhetően az egyedi Tuba hangrendszer kivezető nyílásai a géptest végén, lehajtott fedéllel is láthatóak maradnak.
A méretes, ám ennek ellenére nem túl vastag fedelet felnyitva érdekes belső rész tárul elénk. A 16
col feletti gépeknél már a klaviatúra zsanértól mért távolsága is kritikus a kényelem szempontjából, melyet az Acer mérnökei is szem előtt tartottak, ezért a billentyûzet megközelítőleg közepére került. Így elegendő hely marad csuklónk letámasztásához is. A háttérvilágításos klaviatúra már az új generációs
chiclet megoldások egyike, ám esetünkben a billentyûknek nincs oldala és a köztük lévő rés mélysége miatt apróbb szennyeződések könnyen bejuthatnak. A billentyûzet középső része némileg hajladozik gépelés közben és az egyes billentyûk is rendelkeznek némi holtjátékkal. A billentyûzet világítása állandó fényerejû és nincs fényérzékelő sem a
LED világítás automatikus kapcsolására. A billentyûzet bal felére kerültek a
WLAN,
Bluetooth, valamint a biztonsági másolat készítő
alkalmazás gyorsindító gombjai, így mindig – talán picit túlságosan is – kéznél vannak. Mivel nem valamilyen fizikai, hanem érintés érzékeny gombokról van szó, így ha bal kezünket gépelés közben óvatlanul pihentetjük, könnyen kikapcsolhatjuk a WLAN-t, vagy épp a Bluetooth adóvevőt, ami számos alkalommal előfordult e teszt írása közben is. A klaviatúra jobb oldalára került a szintén érintés érzékeny multimédiás gombsor, melynek igazi ékessége a nagyméretû kör alakú hangerőszabályzó tárcsa.
A multi-touch képes Synaptics 7.2-es érintőpad nem a géptest közepére, hanem kissé balra tolódva a
QWERTY billentyûzet középső részére került. Ez a gyakorlatban jó megoldásnak bizonyult, és selymes bevonata is jól elkülönül a csuklótámasz finom mintázattal ellátott borításától. Az érintőfelület mellett találjuk a tapipadot ki/be kapcsoló gombot, illetve a két egérgomb közé
TPM 1.2 lapkával támogatott ujjlenyomat olvasó is került.
Csatlakozás A laptop egyedi zsanér megoldása révén, minden csatlakozó a gép két oldalára került. A méretes géptest miatt ez cseppet sem okoz gondot és rengeteg hely jutott a számos különféle
interfész számára. Valójában ez az egyik legteljesebb csatlakozási lehetőséggel ellátott gép, amely megfordult laborunkban.
A jobb oldalon 3
USB 2.0 kapu található az optikai meghajtó két oldalára szétosztva, valamint az opcionális (esetünkben hiányzó)
TV tuner antenna kivezetése illetve a Kensington zár illesztője került még az USB kapuk mellé.
A bal oldalon található a töltőcsatlakozó, a Broadcom NetLink
Gigabites Ethernet kártya
RJ-45 foglalata, hagyományos
VGA kapu,
DisplayPort illesztő, mellette HDMI és
eSATA kivezetés, valamint egy további USB
port, és a
FireWire sem maradt ki. A bal alsó sarokba kerültek a fejhallgató, mikrofon és line audio csatlakozók az 54 mm-es
ExpressCard foglalat alá.
Tesztmodellünkben nem volt Bluetooth adóvevő ami érthetetlen. A WLAN kapcsolatról egy Atheros AR5B93 802.11b/g/n képes
Wi-Fi adóvevő gondoskodott. A gép elejére került az
SD,
MS, MS Pro
MMC és
XD formátumokkal is elboldoguló
memóriakártya olvasó, illetve az infravörös vevőegység, így akár egy média center távirányítóval, kedvenc fotelünkből is vezérelhetjük a laptopot.
Belső értékek Az általunk tesztelt Acer 8942G modellben egy új generációs
Intel Core i5
processzor foglalt helyet. A 430M típusjelzésû középkategóriás mobil
CPU 2.26 GHz-es alap frekvencián mûködik, mely szükség esetén 2.533
GHz-re emelkedik. A két magos és magonként két szálon mûködő központi egység 3
MB Smart Cache harmadszintû gyorsító tárral mûködik 2x 256
kB másodszintû
gyorsító tár mellett. A
CPU-hou egy HM55
lapkakészlet csatlakozik, melynek az új architektúrában már lényegesen kevesebb szerep jut és főképpen a perifériák és csatlakozók kezelésében vesz részt. Tesztmodellünkben két 4
GB kapacitású Samsung (M471B5273BH1-CF8) DDR3 1066
MHz-es memóriamodul révén összesen 8 GB rendszermemória foglalt helyet. A grafikus teljesítményről egy ATI Mobility Radeon 5850 kártya gondoskodott, mely 1 GB saját memóriával gazdálkodhatott. Az új grafikus megoldás egyik érdekessége, hogy már teljes DirectX 11 támogatással is rendelkezett. A 8942G egy igazi multimédiás gép, ami nem lehetne teljes megfelelő kijelző nélkül. A laptop remek kontrasztaránnyal és nagy fényerővel (220
nit ) rendelkező
1080p felbontású képernyőt kapott, melyen a filmnézés épp olyan élmény, mint játékokkal múlatni az időt. Munkavégzésre is kiválóan alkalmas a laptop, hiszen a nagy felbontású monitor akár három teljes A4-es Word dokumentum lap megjelenítéséhez elég helyet is biztosít.
A 8942G egy 18.4 colos nagygép, vagyis jutott benne hely kettő darab 2.5 colos HDD-nek, ám sajnos a
BIOS-ban nincs lehetőség
RAID opcióra, ami hagyományos
HDD esetén jelentős előnyökkel járhatna. A tesztmodellünkben 500 GB kapacitású Seagate HDD volt, mely NCQ támogatással is rendelkezett, de mindössze 8 MB gyorsító tárral volt ellátva. Két HDD esetén akár 1
TB tárkapacitásunk is lehetne, vagy ha rendszermeghajtónak egy utólagos bővítés alkalmával gyors
SSD –t teszünk, akkor jókora teljesítmény többlethez juthatunk. A laptop ezen felül
Blu-Ray meghajtóval is rendelkezett, vagyis minden lehetőségünk megvan a nagyfelbontású filmek minden formájának megtekintéséhez.
A fentiek ismeretében nem meglepő a tény, hogy a gép könnyedén boldogult nemcsak az 1080p felbontású filmekkel (akár egyszerre többel is), hanem a játékokban is megállta a helyét. Még a Far Cry 2 tesztjáték alatt, teljes felbontáson, minden grafikus paramétert maximumra állítva is 29.45
fps sebességet ért el az általunk használt 8942G. A
3D Mark Vantage 4137
GPU és 7194 CPU pontot adott a gépnek míg a 3D Mark 2006 kicsivel több, mint 8000 pontra értékelte a laptopot.
Záró gondolatok Az Acer Aspire 8942G egy igazi asztali
PC-t is helyettesítő notebook, melynek nagyméretû, LED háttérvilágítású kijelzőjén egyaránt élvezet a munka, filmezés vagy a játék. A laptop meglehetősen erős belső komponensekkel lett ellátva, ám ezek átalgosnál magasabb fogyasztása erősen korlátoza az akkumulátoros üzemidőt. Tekintve, hogy nincs lehetőségünk a dedikált videó rendszer kikapcsolására két és fél óránál hosszabb üzemidőre semmi esetre sem számíthatunk a 8 cellás
Li-ion akkumulátorral, teljes terhelés mellett pedig egy óra alatt is kimerülhet az akksi. Kellemes meglepetés volt, hogy a méretes és komoly teljesítményre képes laptop meglehetősen csendes tudott maradni és komolyan melegedő pontjai sem voltak. Így a jó hûtésnek hála még játék közben sem fog égni a kezünk alatt a billentyûzet.
A gép háttérvilágításos billentyûzetét és szintén világító érintés érzékeny
multimédia vezérlőjét könnyû használni, ám a klaviatúra bal oldalára került vezeték mentes adóvevők kapcsolói számos kellemetlenséget okozhatnak. A laptop 4.6 kg súlyához 440x295x43.8 mm-es vastagság társul, melyekből egyértelmû, hogy nem állandó útitársunk, hanem igazi hordozható multimédiás óriásunk lesz, mellyel nem érdemes túlságosan távolra kerülni a hálózati áramforrástól. A 8942G rendelhető TV tunerrel is (ami a nálunk járt változatból ugyan hiányzott), mellyel a multimédiás portfólió igazán teljes lehetne, habár hazánkban nem sok megtekintésre érdemes
DVB-T adás van, így ennek hiánya kicsit sem zavaró. Ezzel szemben a Bluetooth adóvevő hiánya érthetetlen és zavaró, hisz alig pár dolláros alkatrészről van szó.
A tesztmodellt az Acer Magyarország biztosította számunkra, köszönjük! Ára: bruttó 350 ezer forint
Web: www.acer.hu 
