A márka
A telefon gyártója a Commtiva Technology ami egy Tajvani központú társaság. A gyártói háttere pedig a legnevesebb márkák csúcsmodelljeit is készítő Foxconn. A cégnek köszönhető többek között az iPhone és az iPad gyártási minősége is. A magyar piac ugyanúgy, mint a legtöbb érzékeny a minőségre és ezért nagy figyelmet fordít vásárláskor az ismert márkák választására. Ezért fontos tudni egy-egy új márka megjelenésekor, hogy vajon kik is állnak a gyártás mögött. Tehát megnyugtató dolog, hogy a Commtiva márka hátterében nem egy ismeretlen manufaktúra, hanem egy komoly múlttal rendelkező nagy cég áll.
De már találkoztunk hasonló történettel pontosan itt az okostelefonok világában. Egy másik nagy ázsiai gyártó tört babérokra az európai nagy nevek mellet Ők voltak a HTC. Hasonlóan a Foxconn-hoz más ismert márkák neve mögött úgynevezett OEM -ként tevékenykedtek, vagyis hardvert gyártottak nagy ismert cégeknek, mint például a korábbi Fujitsu-Siemens-nek vagy a HP-nak és az azóta HP tulajdonba került Compaq-nak.
Majd megerősödve a meglévő felhalmozott tudás birtokában önálló márkaként piacra léptek.
A hardver
A Commtiva Z71 telefont a forgalmazó közép felső kategóriába sorolja, amit már a beleépített szenzorok mennyisége és a LED-es vakuval szerelt 5.0 megapixeles kamera alapján sem merne senki kétségbe vonni.
A 114 grammos készülékbe a gyártó belepakolt mindent, amit ma az ember, érzékelők terén elvárhat egy modern telefontól. A készülékben találunk gyorsulásmérőt, digitális iránytűt, megvilágítás és közelítés érzékelőt. Navigációhoz GPS-t és aGPS-t is építettek a házba. Vezeték nélküli modulok: A2DP képes Bluetooth 2.0 EDR, Wi-Fi (802.11b/g), WCDMA/HSPA: 900/1900/2100 MHz; GSM/GPRS/EDGE: 850/900/1800/1900 MHz. A 3G modul akár 7.2 Mbps letöltési és 2 Mbps feltöltési sebességet is lehetővé tesz.
A gépet egy Qualcomm MSM7227, 600 MHz processzor hajtja, ami mellett a beépített 512 MB ROM és 256 MB RAM gondoskodik a megbízható,stabil működésről. A készülék tárkapacitása microSD kártyával bővíthető. A telefonban cserélhető akkumulátor van melynek kapacitása 1230 mAh.
A készülék 114,9 x 56,8 x 12,6 mm-es méretekkel rendelkezik, ami nem számít túl nagynak egy 3,2 colos kapacitív érintőkijelzős telefonnál. A kijelző felbontása az ezen a méreten már jól bevált HVGA. Az LCD kijelző színhőmérséklete „meleg” amitől a fehér árnyalatok kissé sárgába hajlanak.
A telefon háza az oldalaknál lekerekített, ami nagyon kényelmessé teszi annak tartását. A kijelző alatt három tényleges gomb található, amiből a középső egy golyócska, amit hanyatt egérként használhatunk. A hanyatt egér egyben megnyomható, így Enter gombként is használható. Mellette a felvevő és lerakó gombokat találjuk, amik ötletesen töltés visszajelzőként is funkcionálnak a telefon tápra kapcsolásakor. A piros lerakó gomb magát a töltést, míg a zöld felvevő a teljes töltöttséget jelzi folyamatos háttérfénnyel. A hívásfunkció gombok gömbölyített felületük miatt könnyen fellelhetőek ezért akár „vakon” is egyszerű kezelést biztosítanak. A három fő gomb felett az Android -os rendszereknél már megszokott: Menü, Home, keresés, vissza gombok egy érintő felületen helyezkednek el, melyek érintésekor remegő visszajelzést kapunk a parancsikon megnyomásáról.
A készülékház tetején található a bekapcsoló gomb melynek megnyomásával élesíthetjük a képernyőzár kijelzőt – más gomb megnyomásával a kijelző nem ébreszthető fel. A készülék tetjén a Ki/Be kapcsoló gomb szomszédságában található a 3,5-ös audio Jack dugó csatlakozó, amely minden speciális átalakító nélkül használható és pont ott van ahol egy fejhallgató kimenetnek lennie kellene minden telefonon.
A telefon bal oldalán egy külön fedőlap alatt elrejtve egy micro-USB (USB 2.0) foglalatot találunk. Az ablak elég nehezen nyílik, viszon nem áll ki a házból és nem fog úton útfélen kiesni abból. Jobb oldalon felül a hangerő szabályzó alul pedig a kamera élesítő/elsütő gombot találjuk. A hátlapon kapott helyet a már említett 5.0 megapixeles AF rendszerű kamera egy LED -es vakuval. A kamera az állóképek mellett VGA felbontású mozgóképeket is tud rögzíteni.
Szoftver
A Commtiva Z71 választható magyar nyelvű operációs rendszerrel érkezik, így akár angolul nem beszélő honfitársaink is élvezhetik az eszköz használatát. A magyar nyelv integrálása nagyon jó húzás volt a forgalmazó részéről, ugyanis ez nem nagyon jellemző más gyártoktól érkező telefonok esetén.
A telefon szoftveres kínálata a szokásos Android 2.1 programok mellett a rivális gyártóénál szerényebb, de azért jó pár izgalmas meglepetéssel szolgál. Ilyen például a menünézet animációja amivel eddig csak külön megvásárolható kiadásban vagy felső kategóriás készülékeken találkozhattunk. De említésre méltó TouchPal billentyűzet is, ami személy szerint nekem nagyon tetszett, és remek szövegbeviteli lehetőséget biztosít. Emellett kapunk DocumentsToGo –t (csak megjelenítő, nem teljes változat),hanghívás, hangjegyzet, jegyzettömb,fájlböngésző és RSS olvasó alkalmazást is.
Ami mellett szintén nem mehetünk el szó nélkül, hogy a gyártó szemben jó néhány riválissal engedélyezte a multi-touch használatát és azt teljesen a rendszerbe integrálta, így majd minden programban elérhető a széthúzással történő nagyítás.
A kamera szoftver kezelőfelülete elég puritánra sikeredett , viszont a menü gomb alatt rengeteg beállítási lehetőséget kínál. A program érdekessége, hogy az exponáló gomb mellet a képernyő gomb megnyomásával is elsüthető a beépített fényképező gép.
Mi van a dobozban
A telefon mellett a dobozban található egy cserélhető fejű adapter magyar töltő fejjel, USB nyílással, a hozzá tartozó USB kábel a töltéshez és a géphez való csatlakoztatáshoz és egy - akár Nokia középkategóriás telefon sztereó fejhallgatójával egyező minőségű fülhallgató.
Többnyelvű korlátozott garancia nyilatkozat és gyors üzembe helyezési útmutató. Amit azért is emelek ki, mert jó magyar szokásoktól eltérően magyar nyelvet is tartalmaznak.
Sőt, a telefon mellé extraként csomagolt 2 GB-os minőségi memóriakártyára PDF formátumba is felrakták a magyar nyelvű használati útmutatót. Bár gyorsan hozzátenném, hogy aki ezt a telefonon meg tudja találni és meg is tudja nyitni azt annak már nem igazán van szüksége rá.
Összegzés
A telefon ténylegesen megállja a helyét abban a szegmensben ahová helyezték. Bár nem a trendet követő magas fényű burkolat, hanem egy majdnem matt felület takarja, mégis minőségben nagyjából azonos a piacon lévő Android -os telefonokéval. A hátlap csúsztatós záró megoldása miatt egy kicsit mozog. A látványos szoftveres kiegészítők hiányát mindenki kedve szerint pótolhatja akár az ingyenes Andorid Market alkalmazásokkal. A processzor órajele megfelel az aktuális trendeknek a kategóriájában, valamint a RAM és a ROM mérete is megfelelő. A vakus 5.0 megapixeles kamera pedig egyenesen a felső kategóriából érkezett a készülékbe. A nem egészen 65.000 forintos bruttó végfelhasználói ár pedig lássuk be nem rossz egy közép- felsőkategóriás kártya független Android -os telefon esetében.
Mostani gyorstesztünket, később egy részletes elemző teszt követi majd.
Specifikáció
Méret : 114.9 x 56.8 x 12.6 mm , 114g
Processzor : Qualcomm® MSM7227, 600 MHz
Telefonos hálózat : Európa és Ázsia:
WCDMA/HSPA: 900/1900/2100MHz; GSM/GPRS/EDGE:
850/900/1800/1900 MHz
Észak - Amerika, Latin Amerika, Ausztrália és Kína:
WCDMA/HSPA: 850/1900/2100 MHz; GSM/GPRS/EDGE:
850/900/1800/1900 MHz
Operációs rendszer : Android 1.6 Donut; Android 2.1 Éclair frissítés: 2010. október
Kijelző : 3.2” HVGA LCM (Capacitive Touch Panel)
Kamera : 5.0 megapixel és Vaku
Belső memória : 512 MB ROM / 256 MB RAM
Memória kártya : microSD
WLAN & Bluetooth® : 802.11b/g & BT2.0+EDR
GPS : GPS / AGPS
Csatlakozások : micro-USB (USB 2.0 High-Speed); 3.5mm audio jack
Akkumulátor : 1230 mAh
Használati idő : WCDMA: 365 perc, GSM: 422 perc
Készenléti idő : WCDMA: 590 óra, GSM: 400 óra
Egyéb : G-sensor + E-compass sensor / Proximity + Ambient light sensor, Trackball

















































