Anno, januárban a bécsi Samsung
3D bemutatón, majd az Andy Warhol kiállításon már megcsodálhattuk az egyik legvékonyabb
LED készüléket, persze az igazi vizsgálat nem egy nagy teremben, hanem az otthoni körülmények között lehet teljes. Az olvasókat, mint leendő vásárlókat is inkább ez érdekelheti, mert ők is otthon egy lakásban használják majd. Nem beszélve arról, hogy egy üzletben elhelyezett neon lámpa eléggé megzavarhatja a a szemüveges 3D élményt. Nem egy olyan emberrel beszéltem már, aki egy nagyáruházban kissé csalódott volt a nem megfelelő megvilágítás és elhelyezés miatt nem a legjobban sikerült 3D bemutató miatt.
Egy kis történelem 2010-re a teljes Samsung termékskála megújult a 2008-ban megismert "A" sorozatot 2009-ben a "
B", idén, pedig a "C" követte. A "C" sorozat már a sokadik generációs Samsung LED készülékeket tartalmazza. A LED készülékek a 4000, 5000. 6000,7000, 8000 és 9000 modellszámúak. Ezek közül a 7000 és e feletti sorozatok a 3D képesek. Technikai tudásukban a 3D modellek nem különböznek. Ezek mindhárman már 200 Hz-esek, és egy gombnyomásra a
2D-ből
3D-re váltanak. Csupán anyagminőségben és külalakban térnek el egymástól, a nagyobb modellszámúak fémcsiszolt alumínium kávásak, és
LCD kijelzős távirányítóval rendelkeznek, az”olcsóbb” szokásos műanyagvázas C7000 készülékekhez képest. A térbeli megjelenéshez még szükségeltetik egy szemüveg is, amely meglehetősen drága mulatságnak számít, mert darabja 25 ezer forint körül alakul. Az olcsóbb változat CR2032-es gombelemmel működik, a drágább, pedig tölthető akkus. Ez egy négyfős család esetén, még legalább 100 ezer forintos kiadást jelenthet a TV ára mellett.
A tesztre ismét 3 doboz érkezett. A 46C9000 televízió, a
BD-C6900 Blu-ray lejátszó és a 3D szemüveg. A TV készülék doboza első ránézésre meglehetősen nagydarabnak tűnt. Csodálkoztam is, mert a 7000 és a 8000 modell dobozai ehhez képest meglehetősen vékonynak tűnt. Azonban a vastagságra is meg van a magyarázat. A C9000 modellekre gyárilag fel van csavarozva a talp,és ezért vastag a csomag. Ezért ennél a modellnél nem kell szerelgetnünk, hanem azonnal használatba vehetjük a készüléket.
A vastag dobozból egy hihetetlenül vékony képernyővel rendelkező készülék kerül elő. Hol vannak már a 70-80 kilós régi
CRT készülékek, amelyek akár 80-90 centiméter vastagok is voltak. A C9000 kevesebb, mint 8 mm vastag.
Csatlakozások Ennél a modellnél az összes csatlakozó felület a talpban kapott helyett. Normálméretű csatlakozók közül csak a
PCMCIA (dekóder kártyának), 2
USB és 4
HDMI helyet találunk. A többi csatlakozó felület adapteres. Ami azt jelenti, hogy a miniatürizált kis helyre beledugjuk a kb. 10 centiméteres vezeték végeken megtalálható normálméretű, szokásos csatlakozókat. Így még rendelkezésünkre áll: a
SCART, az optikai
digitális hangkimenet, az
RCA bemenet, a
komponens bemenet, az antenna bemenet, a
PC csatlakozó, a fejhallgató, és a
LAN csatlakozás.
Normál 2D működés A készüléket 3 módon kapcsolhatjuk be. Vagy a beépített motorosan előjövő beépített vezérlőpanellel, ami a készülék talpának az előlapi rész közepén érintésre jön elő, vagy az érintőkijelzős távirányítóval, vagy egy kavicsra emlékeztető másod távirányítóval. Amíg a TV csatornákat beállítjuk, feltérképezhetjük a menüt is, amely ismerős lehet a 7 és 8000-es modellekből, mely jó felépítésű, remekül kezelhető és persze természetesen magyar. A hangolást a már említett beépített motoros vezérlőpanellel, vagy a nagyobb távirányítóval végezhetjük el. A kisebb távirányító, csak be/ki kapcsolásra csatornaváltásra és hangerő szabályozásra alkalmas. Komolyabb műveletekre nem. Mi az érintőkijelzős elsőszámú távszabályzót használtuk, mely épp megfelelő méretű és nagyon jó elrendezésű. Elsőre kissé bonyolultnak tűnhet, de működés közben, hamar elsajátítható a használata. És természetesen, a prémium kategóriára jellemzően háttérvilágítással is rendelkezik. Nem beszélve arról, hogy nemcsak egy látványos távszabályzó, érintőfelülettel, hanem egyben egy mini TV készülék is. Amelyen ugyanúgy nézhetjük a normál Tv adást, mint a TV készüléken is.
Sőt még a beépített hangszóróján, vagy a hozzá csatlakoztatható fejhallgatón még hangot is ad, és normál szobai körülmények között elegendő hangerőt biztosít A két tuner lehetővé teszi, hogy egyszerre két különböző televízióadás menjen a TV képernyőén és a távirányítón. Értelemszerűen egy a TV képernyőn egy a távkapcsolón. A képernyő klónozás ikonnal hozható működésbe a távirányítón történő tévénézés. A két tuner előhívására is külön ikon áll rendelkezésünkre. Ez jól jöhet, ha a kedvenc műsorunk közben jönnek meg a vendégek, mert az ajtónyitás közben is tovább nézhetjük a kezünkben lévő távirányítón a folyamatban lévő műsorfolyamot. Ehhez a funkcióhoz használnunk kell a mellékelt USB
Wi-Fi adaptert, és engedélyeznünk kell a távirányítót, és az adott funkciót is. Persze, ha, ezt nem szeretnénk, akkor a távirányító minden más funkciója még működőképes marad, csak élő adást nem lesz képes megjeleníteni.
Hangolás A televízió gond nélkül megkereste az
analóg és a digitális adókat is. Ezeket alapból elkülönítve csoportosítja a készülék, de a sorrend persze utólag variálható. A 46
colos (116 centis) méret, sajnos előhozhatja a gyengébb minőségű analóg csatornák képi hiányosságait, melyek bármelyik kábelszolgáltatónál előfordulhatnak. A finombeállításoknál javíthatunk a képjellemzőkön ilyen esetekben is. A digitális adóknál persze teljesen más a helyzet, mert bizonyos jelerősségnél tökéletes képet látunk, gyenge vételi jelnél, pedig egyáltalán nem látunk semmit. Tehát a kép ilyen esetben vagy tökéletes, vagy egyáltalán nincs. Mivel a készülék tartalmaz
DVB-T (tető illetve szobaantennás) és
DVB-C (kábeles) tuner modult is, ezért egy átlagos lakás esetében mindenféle fogható jelet behangolhatunk.
Normál
DVD esetében is elmondható, hogy lenyűgöző a képi hatás. Igaz erről a készülékhez kapott BD-C6900 Blu-ray lejátszó gondoskodik, mégpedig HDMI kábelen keresztül. És köztudott, hogy ez esetben a normál, analóg DVD jeleket a lejátszó a digitalizálás közben felkonvertálja (a gyártók állítása szerint
Full-HD, azaz
1080p jellé). Maradhatunk annyiban, hogy ez inkább köztes jelnek/képnek mondató. Amely a DVD jelnél ténylegesen jobb minőségű, de alulról súrolja a Blu-ray filmek minőségét. Ehhez nem szükséges drága lejátszó, erre, akár már egy 10-20 ezer forint körüli HDMI csatlakozóval ellátott DVD lejátszó is alkalmas.
Blu-Ray lemez használatakor (és még némi változtatás a képi beállításokon) a tökéletesség határát súrolhatjuk. A színek rendben voltak, a
kontraszt utolérhetetlen, és a fekete, mintha csak plazmát néznénk
Kipróbáltuk az USB nyújtotta lehetőségeket is. Két USB 2.0 csatlakozó áll rendelkezésünkre. Mindkettőhöz csatlakoztathatunk akár 1000
GB-os külső merevlemezt is. A készülék szinte mindent lejátszik. A teszt fotót (12
megapixeles tükörreflexes géppel készült) amely közel 5
MB nagyságú, tökéletes minőségben, a legtermészetesebb színekben nézhettük vissza. Lejátszhatunk még
MP3 zenéket is, és megállapíthattuk, hogy a szokásosnál is kellemesebb a hangzás. Amely a talpba beépített hangszórók kiegészítve a beépített mélynyomóval szolgáltatnak. Természetesen igazi zenei „dögös” hangzást csak csatlakoztatott erősítő és hangfalrendszer esetén várhatunk (persze nem MP3-tól). A TV a zenéken felül akár a
DivX vagy
MKV formátumú filmeket is lejátssza. Ha választhatunk, akkor a minőség miatt inkább a
1080p-s MKV. A feliratokkal sem volt baj, de mivel a készülék frissíthető, ezért előreláthatóan ezzel a későbbiekben sem lehet különösebb problémánk.


