A stúdióvakuk nem nagyon szoktak felbukkanni a formatervezők álmaiban, akik a szakmai kitörés lehetőségét is inkább egy jól megtervezett autóban látják. Nehéz ügy, de nem lehetetlen. Ebben az esetben a forma jól szolgálja a funkciót, s még az is elmondható, hogy a többi stúdióvaku mellett a Mikrosaté jól néz ki.
A készülékház feketére festett húzott alumíniumból készül, ami nagyfokú stabilitást és tartást ad. Ez jól jön a különböző fényformálók használatakor, hiszen azokat a fej tartja meg, ami az állványhoz való rögzítés miatt nagy erőknek van kitéve a nagyobb kiegészítők esetében. A készülék hátlapján találhatók a különböző kezelőegységek, amik jól áttekinthetők. Ráadásul a felső és alsó oldalakon perem emelkedik ki, ami védi is a gombokat. Egy nagy, szép kék fényű, monokróm LCD biztosítja a pontos értékek és beállítások megjelenítését, amit jól kiegészítenek a mellette található gombok és kapcsolók. Természetesen az LCD információi között meg kell tanulni eligazodni, de ez nem okoz különösebb gondot, főleg, ha már valaki használt stúdióvakut. Két nagy "tekerős" gomb található az LCD mellett, amikkel a vaku és a beállítófény teljesítményté lehet fokozatmentesen szabályozni. Ezek ráadásul nyomásra is érzékenyek, ami további funkciókat biztosítanak. A stúdióvaku az ún. fejgenerátoros vakuk csoportjába tartozik, ami azt jelenti, hogy a villanófény előállításához szükséges elektronika egésze a házban került elhelyezésre. Ennek megfelelően egy 230 V csatlakozóaljzat, ki/be kapcsológomb, valamint a vaku villanásának időpontját szabályozó vakuszinkronzsinór csatlakozója is a hátfalra került.
A ház másik végén található a villanócső és a világítás pontos beállításhoz szükséges, folyamatos fényt adó izzó (max. 1000 W). Mindkettőt egy vastag, átlátszó üvegbúra védi, ami nagyfokú biztonságot ad használatkor, ugyanis így a fényformálók cseréjekor nem érhetünk hozzá a – sokszor nagyon forró – fényadó-egységekhez, valamint nem (vagy legalábbis sokkal nehezebben) törhetjük össze azokat. Két apróságot lehet megemlíteni, amik nem mindig szolgálnak tökéletesen: az egyik a ház tetején található tartófül, ami a készülék szállításakor nagyon kényelmes tartást ad, de munka közben, amikor a fejet meg kell tartani a pontos irányszög beállításakor, nagyon elérhetetlen helyen van. Jó lett volna a ház végén, az LCD felett egy másik fül, aminél ilyenkor meg lehet tartani az egész készüléket annak előredőlését pontosan beállítva. A másik a vaku dőlésszögét rögzítő szárnyas csavar, ami egy kicsit rövid szárnyakat kapott, így ha erősen meg kell húzni (nehezebb fényformáló használatakor), akkor elég nehéz fél kézzel megszorítani vagy meglazítani a szükséges mértékben.
I noticed nothing reoccurs every year on the calendar . I think I saw that there is an option to select reoccurs every year when you post an event . I think birthdays and anniversaries may need to be altered .
I wouldn't be able to get rid of it either! I'm not much of a collector, but when it comes to sentimental items, it's impossible for me to part with them. xo