Az utóbbi időben a Shuttle neve kissé háttérbe szorult a köztudatból, melynek egyetlen és legfontosabb oka, hogy az asztali gépek erősen háttérbe szorultak a különféle hordozható masinákkal szemben. Azonban mind a mai napig vannak olyan területek ahol szerencsésebb egy fix, asztali gép, mint például játékhoz, illetve média center alkalmazásokra. A Shuttle általunk tesztelt XS35GT modellje alig nagyobb egy külső házba szerelt optikai meghajtónál, miközben maga is tartalmaz optikai meghajtót ráadásul teljesen passzív hűtésű így még a nettop gépek világában is különlegesnek mondható.
Az XS35 családból vásárolhatunk előre konfigurált, teljesen felszerelt modelleket és úgynevezett barebone gépeket is mely utóbbiaknál a rendszermemóriát, optikai meghajtót és a merevlemezt mi magunknak kell megvenni és beépíteni. Az általunk tesztelt modell egy gyárilag konfigurált Windows 7 operációs rendszerrel ellátott változat volt, melynek pontos típusszáma XS35GT-804.
A XS35 egy igazán tetszetős megjelenésű, rendkívül kicsi, 38.5 mm vastag nettop. A gép külső megjelenése érdekes, mivel a teljesen passzív hűtés miatt a borítás mindkét oldalon jórészt négyzet alakú résekkel teli, melyek mintázata nemcsak a szabad levegőáramlást segíti, hanem egyúttal kellemes látványt nyújt. A gyártói leírás szerint a négyzetes mintázatot a csillagos égbolt ihlette.
A gép fényes fekete előlapján az állított optikai meghajtó (TSST TS-L633C) mellett egy USB 2.0 portot és SD, MMC, SDHC, MS és MS Pro memóriakártyákat kezelő kártyaolvasót találunk. A bekapcsoló gomb a géptest felső élére, jól látható helyre került, melyen két LED is található, melyek közül a jobb oldali a bekapcsolt állapotot, míg a bal oldali a merevlemez aktivitását jelzi.
Csatlakozások
A már említett előlapi USB kapu mellett a gép hátulján további négy USB 2.0-ás kivezetést találunk (egy USB 3.0 sincs) valamint egy HDMI 1.3, hagyományos VGA portokat is elhelyeztek. Ezen felül a Fast Ethernet kártyához csatlakozó RJ45 kivezetés és a mikrofon, fejhallgató kivezetéseknek jutott hely. Azoknak akik sok nagyobb méretű állományt mozgatnak hálózaton, negatívum lehet a 10/100-as hálózati kártya.
Érdekes módon a géphez nem kapunk távirányítót, de még a fényes előlapon sem helyezett el a gyártó egy infravörös vevőt, így aki teljes értékű HTPC-ként kívánja használni a gépet annak ezeket külön kell megvásárolnia.
Fontos megemlítenünk, hogy a gépben 802.11b/g/n képes WLAN adóvevő is található, melyhez belső antenna csatlakozik. Sajnos a Realtek RTL8191SE WLAN vezérlő mellett nincs Bluetooth modul. Ez utóbbival akár egy okostelefonról is vezérelhetnénk bizonyos multimédiás funkciókat. Ezen felül a vezeték nélküli adóvevőt csak egy dedikált, manuálisan megnyitható kizárólag Windows alatt működő ControlAP alkalmazással kapcsolhatjuk ki/be, ami további kellemetlenséget jelent.
Belső rendszerek
A tökéletesen hangtalan gépben egy kétmagos Intel Atom D510-es processzor teljesített, mely 1.66 GHz-es órajelen üzemel. A CPU-hoz Intel NM10 lapkakészlet, 2 GB rendszermemória és NVIDIA Ion2 grafikus vezérlő társult, valamint a konfigurációhoz tartozik még egy szabványos 2.5 colos, 5400 rpm sebességű, 500 GB kapacitású Western Digital merevlemez is.
A konfiguráció ismeretében nem meglepő, hogy az NVIDIA grafikus rendszernek köszönhetően a gép könnyedén megbirkózik akár Full-HD felbontású 20 Mbps vagy annál jobb minőségű H.264 tömörítésű video állományokkal is, valamint a YouTube és Flash alapú videó tartalmak is probléma és akadozás menetesen futottak le. A GPU hathatósan kiveszi részét a videó dekódolásból, így a CPU terhelés még 1080p videóknál sem ugrik 20 százalék fölé, így egy film megtekintéséhez nem kell minden programot, letöltést és más háttérben futó műveletet megszakítanunk.
Az NVIDIA Ion2 rendszerrel párosított Atom processzoros konfiguráció a filmezés mellett természetesen tökéletesen alkalmas irodai munkákra, netezésre ám komolyabb játékra már nem. Egy ilyen gépen senki ne akarjon Crysis-t futtatni, mert nem arra tervezték, viszont kiegészítve egy távirányítóval ideális HTPC lehet belőle. Médiaközpont alkalmazások közül érdemes az ingyenes XBMC vagy Boxee megoldásokat kipróbálni, ha pedig jó H.264 kodeket szeretnénk akkor a CoreAVC-be mindképp érdemes befektetni, mely ugyan nem ingyenes, ám a piacon elérhető leghatékonyabb video kodek és maximálisan kihasználja az NVIDIA CUDA magokat is.
Záró gondolatok
A nettop gépek nehéz helyzetbe kerültek az utóbbi időben, mivel az asztali média lejátszók rendszerint több hang és videó kimenettel rendelkeznek és árukat tekintve töredékébe kerülnek, mint az általunk tesztelt konfiguráció, mely 130 ezer forint körüli összegbe kerül. Akinek viszont egy egyszerű filmlejátszó masinától többre, egy igazi irodai valamint internetes funkciókat is ellátó teljesen hangtalan mini számítógépre van szüksége annak érdemes elgondolkodni a Shuttle XS35GT modellen. Shuttle tesztalanyunk további előnye, hogy optikai meghajtót is tartalmaz, mely a legtöbb digitális média lejátszóból hiányzik. Mindezek ellenére azonban a gép kicsi tudott maradni.
Az általunk tesztelt konfiguráción kívül létezik Intel integrált grafikus rendszerrel szerelt modell is, mely valamivel olcsóbb. A gépet irodai környezetben akár monitor hátuljára is felszerelhetjük, habár a szabványos VESA rögzítő keret nem része az alapcsomagnak.
A tesztmodellt a Shuttle Computer Handels GmbH biztosította számunkra, köszönjük!
Web: Shuttle
Ára: 120-140 ezer forint körül

















































