A Pocketbook Pro 603 jött, látott és győzött...
A Pocketbook International (amely a mobil olvasásra fejlesztett készülékekre specializálódott) 2007-es alapítása óta fejleszt és gyárt elektronikus könyveket. A PocketBook a könyveinek
szoftveres fejlesztésére is összpontosít. Ez egy
Linux alapú nyitott szoftveres támogatás. Ezért a PocketBook e-könyvek állandóan újabbnál újabb funkciókkal és lehetőségekkel bővülhetnek.
A cég stratégiai irányvonala először olyan felhasználói elektronikus készülék megalkotása, fejlesztése és értékesítése volt, amely az eINK elektronikai papír technológián alapul. E forradalmi technológia újdonsága abban rejlik, hogy az eINK képernyő maximálisan hasonlít a papírlapra. A kijelző nem aktív – csak a visszatükrözött fényt alkalmazza. Így olvasás közben kevésbé fárad el a szem, mint más elektronikus készülékek képernyői esetén(
PDA, kommunikátor, telefon, notebook vagy számítógép). A készülékben az eINK az energia nem a szöveg megjelenítésére használódik, mint más kijelzőkben, hanem csak a lapozásra. Ennek köszönhetően a készülék az eINK alapon egy töltéssel 1 hónapig működhet: akár 8000 oldalt el lehet olvasni. Emellett a készülék és a
memóriakártya kb. 60000 könyv (memóriakártya 32Gb-ig) tárolásátteszi lehetővé.
Az első PocketBook 301 modell 2008 szeptemberében bocsátották ki. 2010. elején már 4 elektronikus olvasót mutatott be a piacon. 2010. novemberében a PocketBook kiegészítette a modelljeinek sorát 3 új prémium-osztályos modellel PocketBook Pro és egy multimédiás készülékkel, a
TFT képernyős PocketBook IQ701-el. 2010. decemberében a társaság egy forradalmian új készüléket dobott piacra a FÁK-térségben - a PocketBook Education 902 e-tankönyvet.
Hangsúlyt fektetve a felhasználóbarát, okos és szoftveres támogatás szempontjából maximálisan stabil készülékek fejlesztésére, a PocketBook márka 3 év alatt olyan 3 vezető e-olvasót gyártó világcég közé került, mint a Sony és Amazon cégóriások.
A PocketBook International Hongkongban van bejegyezve, az USA-ban, Németországban, Franciaországban és Oroszországban működő leányvállalatokkal. A szoftverfejlesztő központ Ukrajnában működik. A PocketBook képviselteti magát a FÁK-térségben, az EU-ban, USA-ban, Közel-Keleten és Ázsiában. 2009-ben a PocketBook International 70 alkalmazottal 37,2 millió dollár forgalmat bonyolított le. 2010. augusztusában már 150fő alkotta a PocketBook International munkatársainak állományát. Minden hónapban a társaság több mint 50000 elektronikus PocketBook készüléket ad el. A PocketBook piaci részesedése a FÁK-térségben 43%-t tesz ki, a világpiaci része pedig 5%.
Felhasználva a modern technológiát, innovációs fejlesztést és a tehetséges személyzetet, a PocketBook megajándékozta az embereket az olvasás kényelmével bárhol és bármikor.Köszönhetően a többfunkciós és univerzális voltának, a PocketBook a FÁK-országokban vezeti az eladási listákat és néhány kitüntetést kapott Európában is. A PocketBook társaság törekszik a többfunkciós, magas minőségű, modern olvasók létrehozására és ezáltal az elektronikus készülékek piacán világelső szeretne lenni.
A PocketBook Pro 603 készülék
A fekete-zöld csomagolás minőségi terméket sugall. A dobozban megtaláljuk a készüléket, az
USB töltő/szinkron kábelt és a szövet tokot. Kézben fogva a Pro 603 igazi minőséget mutat. A fémszerű készülékház elegáns, melyet a 6
colos (800X600) E-ink kijelző és a meglepően vékony ház még jobban kiemel. Középen a kijelző foglal helyet, melyet a jobb oldalon található két billenő kapcsolóval és az alj részen található navigációs gombbal kezelhetünk.
A készülékház tetején a
Wi-Fi kapcsolót, a Power gombot és egy kihúzható ceruzát találhatunk, míg átellenesen alul, a RESET gomb, a fejhallgató csatlakozó, az USB csatlakozó, a
microSD foglalat helyezkedik el, a
sztereo hangszórók között.
A bekapcsolást követően
elektronikus könyv életre kel, és a rendszer kb. 10 másodperc alatt áll fel. A főoldal jó kialakítású. Legfelül, a legutoljára megnyitott 3 könyvet érhetjük el. Ez alatt található ikonok: Könyvtár, Jegyzetek, Regisztráció, Fotók, Szótár, Játékok, Zene, Keresés, Beállítások. Míg legalul, a naptár és az ebookstore indító ikonja helyezkedik el. A beállításokkal kezdtünk. Itt találhatóak az alábbi ikonok: Készülék információ, Nyelv, Billentyűzet, Felhasználói profilok, Megjelenés, Parancsikonok, Óra, Az indítás előtt megnyitja, Kapcsolat, Hangfájl, és szolgáltatás. Az E-könyv nagyon jól testre szabható, szinte mindent az egyéni ízlésnek megfelelően be tudjuk magunknak állítani.
Könyvolvasás
A beépített 2
GB Flash memória elegendően nagy, arra, hogy meglehetősen sok könyvet vigyünk magunkkal. A nagyméretű memória a hangos könyveknek szempontjából is hasznos lehet, illetve a készülék néhány egyéb extra funkciójához is jól jöhet. Alapból 3 magyar könyv áll rendelkezésünkre. Surányi Miklós: A mester című könyvével kezdtünk. Az alapbeállításokkal is élvezhető a betűméret, de a rosszabbul látók is rá tudnak nagyítani. Jó hír, hogy az egyes könyvekhez hozzárendelt betűméretet a készülék megjegyzi. A beépített G-sensornak köszönhetően úgy forgathatjuk az oldalakat, ahogy a készüléket elfordítjuk. Forgatás esetében sem lehet okunk panaszra a tördelés tekintetében. A könyvolvasó könyvformátumai: FB2, «FB2.ZIP»,
TXT,
PDF,
DJVU,
RTF,
HTML, PRC (mobi), CHM, EPUB, DOC, TCR. Tehát megállapíthatjuk, hogy kompatibilitási problémánk egyszerűen nem lehet.
Extra funkció
A gyengén látóknak, vagy egyszerűen bárkinek egy fáradt nap után könyvfelolvasó funkció is rendelkezésére állhat. A sok negatív tapasztalat miatt kíváncsian vártuk, hogy mit produkál a felolvasás lehetősége. Kellemesen csalódtunk, mert ugyan felolvasási versenyt a készülék nem nyerne, de a sok robotprogramhoz képest meglepően jó hangsúlyokkal és kellemesnek mondható stílusban beszél a gépi hang. Persze ne ez legyen gyermekünk beszédtanára.
Zenehallgatás.
A beépített hangszórók következtében kétféle módon hallgathatunk zenét, vagy a hangszórókon keresztül, vagy fejhallgatóval. Egy csendesebb szobában, a beépített hangszórók is elegendőek lehetnek, a hangminőség persze nem ér fel egy Hi-Fi rendszerrel, de aláfestő zenének azért elmegy. Fejhallgatót csatlakoztatva azonban már lényegesen jobb a zenei minőség. Persze a szűk keresztmetszet a csatlakozatott fejhallgató minősége. A csatlakoztatott Sennheiser PX10 ismét beigazolta, hogy a Sennheiserek szinte bármilyen zenei minőséggel csodát tesznek.
Természetesen a zenelejátszást képek nézegetésénél és olvasásnál is működhet. Egy kis panaszunk lehet, mégpedig az, hogy a PocketBook Pro 603 a zenei mappákat összevonja, és egyben kezeli. A próbaként beletolt 8
GB-os méretű microSD zenei mennyiségével ezért elég körülményesen boldogultunk.
Fotók
Képeket is nézegethetünk. A képek minősége annak ellenére jónak mondható, hogy csak fekete fehér. Nem jelenhet gondot az olvasási szög és a nap fényvisszaverődése. A PocketBook elektronikus olvasókat a legnaposabb helyeken is jól el lehet olvasni, mert szükség esetén be lehet kapcsolni a sötétítés nélküli frissítés funkciót. Ehhez elegendő a beállításokban bekapcsolni az adott funkciót
Egyebek
A 603 modell érdekes módon rendelkezik naptár funkcióval (a naptár funkció későbbi frissítéssel érhető el a kereskedelmi forgalomban lévő eszközök esetében) is, bár sajnos naptári jegyzeteket nem készíthetünk vele, és mikrofon hiányában szóbeli jegyzeteket sem. Ezért ez a készülék diktafonként sem tud működni. Ha, nagyon unatkoznánk, akkor akár játszhatunk is. 9 darab beépített unaloműző játék áll rendelkezésünkre. Az egyik egy rajzolós játék, amellyel azért kézírásos jegyzet lehet készíteni.
Extraként megemlíthetjük még a
Bluetooth , a Wi-Fi és a
3G meglétét. Wi-Fi jól működik, persze kissé lassúnak mondható. Ugyanis egy E-Book nem erőgép, és nem is várhatjuk, hogy egy Notebook szintjén működjön. Próbaként az IT-extreme és a Hírkereső oldalakat néztük meg. Egyik oldal sem jelentett neki problémát. 3G interneteléréshez szükséges egy olyan
SIM kártya, amely interneteléréssel is rendelkezik. Ebben az esetben a legnehezebb dolog a hátlap eltávolítása, a kártya behelyezéséhez.
Záró gondolatok
A PocketBook Pro 603 elektronikus könyvolvasó remek üzemideje és néhány extra funkciója egy igazán kiforrott készüléknek mondható. A kellemes méret, a Wi-FI, a Bluetooth és a 3G is kellemes kiegészítés, ugyanúgy, mint a beépített szótárak.. Talán csak a diktafon, ami hiányozhat. Bátran ajánlom figyelmébe, mindenkinek, aki E-Book vásárláson gondolkodik.
A tesztmodellt a PocketBook Kft. biztosította számunkra, köszönjük! Ára: 84 900 Ft
Link: www.pocketbookreader.hu Adatok:
Méret 182х132,3х11 mm
Kijelző 6
Szürke árnyalatok száma 16 a képnél/4 a szövegnél
Kijelző anyaga Üveg
Elem (aktív olvasás) Li-Polymer (1530
mAh,) 7000 oldal
Processzor Samsung® 533
MHz Memória 256
MB Flash memória 2 GB
Csatlakozó
microUSB (12Mb/s)
Kártya típus microSD
Audió kimenet 3,5 mm
Könyvformátum FB2, «FB2.ZIP», TXT, PDF, DJVU, RTF, HTML, PRC (mobi), CHM, EPUB, DOC, TCR
Képformátum
JPEG,
BMP,
PNG,
TIFF Audió formátum MP3Súly 280 g
Mozgásérzékelő van
Szenzor gombok -
Érintőképernyő Indukciós érzékelő panel a képernyő mögött
Vezeték nélküli kapcsolat
WiFi, Bluetooth, 3G
Színek Világosszürke
Kiegészítő funkciók Text-to-Speeech, Szótárak, Widget-ek, Bőngésző, Audió lejátszó
A készülék anyaga Előlap - műanyag, hátlap - fém
A PocketBook
e-book olvasó minden e-könyv formátumot támogat: EPUB
DRM, PDF DRM, HTML, DJVU, RTF, TXT, PRC, CHM, DOC, TCR, FB2, FB2.ZIP.
A doboz tartalma:
— Pocketbook Pro 603
— Micro
USB-kábel
— Rövid használati utasítás
— Garanciajegy
— Védőtok