Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Mobil
maxray - 2015-09-24

A legtöbben 4,5 és 5,5 col közötti kijelző méretű okostelefont vásárolnak a Telenornál, de keresett a 4-4,5 colos méret is, ezeknél kisebbet azonban már alig visz haza valaki. A szolgáltató szeptember 22-től egy héten át különleges akcióval reagál a vásárlói igényekre.

Néhány évvel ezelőtt még a 4
colos
kijelzővel felszerelt okostelefonok voltak a legnépszerűbbek, mostanra azonban egyértelműen a nagyképernyős modelleket választják a legtöbben a Telenor saját statisztikái szerint. Az idén a legtöbb eladott okostelefon a 4,5-5,5 colos átlójú modellek közül kerül ki, tízből hét vásárló már ezek valamelyikét választja, míg 3-4 colos okostelefont mostanra százból csupán néhány ügyfél választ magának. A legtöbb eladott okostelefonon a Google Android
szoftver
fut, de a Microsoft Windows Phone-ja is jelentős részesedéssel bír.

 

Az egy héten át – 2015. szeptember 22-től 30-ig – tartó akció keretében ötféle nagyképernyős mobilt kínál a Telenor tízezer forint kedvezménnyel azokhoz az új előfizetésekhez, amelyeket két év hűségidővel, MyTariff S, M, L vagy XXL díjcsomaggal vásárolnak. Az akciós nagyképernyős mobilok:

 

  • Sony Xperia M4 Aqua – vízálló készülék 5 colos HD-kijelzővel, 13
    megapixeles
    kamerával, 4G-támogatással, Android 5.0 rendszerrel
 

  • LG G4c – 5 colos készülék HD-felbontású kijelzővel, 8 megapixeles kamerával,
    4G
    -vel, Android 5.0 rendszerrel
 

  • Sony Xperia Z3 – 5,2 colos készülék full-HD felbontású kijelzővel, 20,7 megapixeles kamerával, 4G-támogatással, Android 5.0-ra frissíthető
 

  • Microsoft Lumia 535 – 5 colos készülék 960x540 pixeles IPS-kijelzővel, 5 megapixeles kamerával, Windows 8.1 rendszerrel, amely Windows 10-re is frissíthető lesz
 

  • Sony Xperia E4 – 5 colos, 960x540 pixeles felbontású kijelző, 5 megapixeles kamera, Android 4.4 rendszer

A fent szereplő okostelefonok mindegyike tízezer forint kedvezménnyel rendelhető az akció ideje alatt, ha valaki új, havidíjas előfizetést köt a Telenornál , és MyTariff S, MyTariff M, MyTariff L vagy MyTariff XXL díjcsomagot választ. Ezek a csomagok a bennük foglalt belföldi beszélgetésben, Hipernet-adatforgalomban és az SMS-tarifáikban különböznek.