Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szórakozás
sulaki - 2017-05-24

Május 27-én, szombaton A majom éve című epizóddal nyit a sorozat

Rófusz Ferenc Oscar-díjas animációs rendező mesesorozatának újabb, tíz epizódját mutatja be az
M2
Gyermek és Ifjúsági csatorna. A sorozat május 27-én indul és öt héten át minden szombaton és vasárnap lesz látható 15.40-es kezdéssel a gyerekadón.

Az óvodás korosztálynak szóló történetek középpontjában a kis hoppik állnak, akik arról gondoskodnak, hogy a hétköznapok mellett ünnepek is legyenek a Földön. Vidám kalandjaikon keresztül a világ különböző népeit és szokásaikat ismerhetik meg a gyerekek.

A Hoppi mesék előzetese, amely ízelítőt ad a rajzfilmből, itt tekinthető meg.

Május 27-én, szombaton A majom éve című epizóddal nyit a sorozat, amely a kínai holdújév ünnepét mutatja be. A hoppik újhold idején tartják meg az évköszöntőt, és a hiedelmek szerint minden, ami ezen az estén történik, hatással lesz az elkövetkező évre.

A télűző, farsangi ünnepség sem maradhat ki Hoppifalva életéből, amelyet minden országban kicsit másképpen ünnepelnek. A brazilok karnevál idején szambát táncolnak, és zenélve, ugrálva vonulnak végig az utcákon. Az olaszok csillogó maszkok mögé bújnak, hogy senki ne ismerje fel őket, a magyarok pedig busó-álarcot öltenek, hogy elijesszék a telet. És hogy miként ünnepelnek a kis hoppik? Megtudhatjuk a Kit rejt a jelmez? című epizódból, május 28-án 15:40-kor az M2 csatornáján.

A sorozat további nyolc részét június végéig tekinthetik meg hétvégenként azok, akik kíváncsiak rá, milyen nevezetes alkalmakról emlékeznek még meg Hoppifalva lakói.

Az animációs film a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült.