Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szerver/Üzlet
sulaki - 2017-11-24

Az első félóra után már elérte az egymilliárd forintot

Reggel 7 óra 11 perckor indult el az eMAG Black Friday akciója, ami az első két órában közel 625 ezer látogatót vonzott. A legjobb ajánlatok közül leggyorsabban a 175 darab Asus X751NA-TY023T notebook fogyott el, mindössze 34 másodperc kellett hozzá, hogy a vásárlók elkapkodják a mindössze ötvenezer forintért kínált gépet.

„Az első két órában 625 ezer látogatást és 74 ezer termék eladását regisztráltuk az eMAG.hu oldalon keresztül, ezek összértéke eléri a 2,1 milliárd forintot. Az oldalunkra látogatók a Black Friday akciók közül a hagyományosan népszerű kategóriák iránt mutatták a legnagyobb érdeklődést, mint például a kis háztartási gépek, a televíziók és a telefonok. A második óra végére elmondhattuk, hogy a kis háztartási gépek fogytak a legjobban, 7600 darabot adtunk el ezekből. A látogatások több mint 62,5 százaléka érkezett mobileszközökről” – nyilatkozta Catalin Dit, az eMAG magyarországi ügyvezetője.

A fontosabb adatok két óra után:

-          A rendelések összértéke meghaladta a 2 100 000 000 forintot, az első félóra után már elérte az egymilliárd forintot.

-          Több mint 74 000 terméket rendeltek

-          A legnagyobb rendelés Budapestről érkezett, ennek értéke 1 977 550 forint

-          Az egyidejű látogatószám rekordja 184 587 volt

-          A látogatások 62,5 %-a mobileszközről érkezett

-          Több mint 8,6 millió oldalletöltést regisztráltak az eMAG.hu oldalon

Az első 10 perc adatai:

-          Eladott termékek száma: 7700 darab

-          Érték: 348 859 022 forint

-          Rendelések száma: 6 134

A leggyorsabban fogyó termékek:

-          Microsofft Xbox One Slim játékkonzol (500 GB, fehér): a 250 darab 1 percen belül elfogyott

-          Apple iPhone SE kártyafüggetlen mobiltelefon (32 GB, LTE): a 200 darab 2 percen belül elfogyott

-          Asus X751NA-TY023T notebook: a 175 darab 34 másodperc alatt elfogyott

Speciális ajánlatok:

-          45 repülőjegyet,

-          24 élményt,

-          és 8 belépőjegyet vásároltak két óra alatt.