Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szórakozás
sulaki - 2018-06-07

A finn dalszerző, gitáros, énekes két koncertet ad Budapesten a Gregersen Art Pointban

Ville Susi Helsinkiben született és jelenleg Berlinben él. Első koncertjét 12 éves korában adta Finnországban, ahol később több rockzenekar (Passionworks, Kerho, Stereo Junks, stb.) tagja lett. 2013-ban költözött Berlinbe, és ugyanebben az évben csatlakozott az amerikai punk rock énekes Texas Terri zenekarához. A különböző formációkkal gitárosként bejárta Európát.

A „Susi” művésznév, amely finn nyelven farkast jelent. Akár a magányos farkas, úgy zenészként Ville is a saját útját járja.

 

„Wild-boy” énje mellett létezik egy lírai oldala, költői lelke is, amely a zenéjén keresztül mutatkozik meg. A dalait maga írja, finn, valamint angol nyelven énekel és akusztikus gitárral kíséri magát.

Az utazások, az új találkozások éppúgy inspirálják, mint a nagyvárosi élet vagy éppen a természet csendje.

Ville Susi a koncertjével egy kis szelet Finnországot hoz el Budapestre, amelyet a művész nemzetközi zenei háttere színesít.

 

A koncertek időpontja: 2018. június 22. (péntek) 19 óra és június 23. (szombat) 19 óra.

 

Helyszín: Gregersen Art Point (GAP)
1093 Budapest, Lónyay u. 31.