Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Számítástechnika
padmin - 2020-03-16

Három hónapra ingyenessé tette szolgáltatásait a fiatal magyar startupperek alapította céginformációs rendszer, a Cégjelző.

A jelenlegi járványügyi helyzetben különösen fontos, hogy a kis- és középvállalkozások naprakészek legyenek partnereik helyzetét illetően, ugyanis a koronavírus gazdasági hatásai több szektor szereplőit is erőteljesen érinthetik.

Hogy megkönnyítse a cégek tájékozódását a krízisben, a Céginfó és a Cégfigyelés szolgáltatásra ingyen biztosít Prémium hozzáférést bármely kérvényező vállalkozónak a Cégjelző. Ezek segítségével azonnal értesülhetnek a vállalkozások arról, ha valamely partnerük ellen csődeljárás indult, vagy bármilyen negatív eljárásban érintetté válnak.

A rendszerben lekérdezhetőek a cégek, egyéni vállalkozók és a civilszervetek jogi, pénzügyi és létszámadatai, illetve az árbevételeik és az adózott eredményeik is. A Cégjelző azt is összegyűjti, mely cégek vagy vállalkozók szüneteltetik a tevékenységüket, esetleg törlik az adószámukat; illetve minden egyéb negatív eljárás is napvilágot lát a felületen.

A jelenlegi koronavírus okozta gazdasági helyzet miatt sajnos elég sok vállalkozó működése kétségessé válik a közeljövőben. Ezért kiemelt fontosságú, hogy azonnal, elsőkézből értesüljenek a cégek üzleti partnereiket ért változásokról, esetleges negatív eljárásokról.

A kérvényezők feltölthetik a partnerlistájukat, a rendszer pedig figyeli azok Cégközlönyben megjelenő adatváltozásait, amiről azonnal kapnak egy e-mailt és felkészülhetnek a probléma megoldására.

A lehetőség igénybevételéhez két dologra van szükség: regisztrációra a Cégjelző oldalán, és egy, a korona@cegjelzo.hu címre elküldött e-mailre a 3 hónapos ingyenes szolgáltatás kéréséről.